• Nyári egyetem a budapesti ELTE szervezésében
  • 2014-05-30 11:31:58

    Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén negyedik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemista hallgatók számára az ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetemet. Az “Egységben a tudomány” mottót viselő rendezvényt 2014. július 8-13. között szervezik meg Budapesten. Idén a nyári egyetem a következő négy témakört öleli fel: jogtudományi szekció: felelősség és szankció természettudományi szekció: a tudás viszi előre a világot humántudományi szekció: közös halmazok informatikai szekció: kalandozások a mobil világban A rendezvényen való részvétel kétféle módon történhet, teljes támogatott vagy teljes költségtérítéses formában. A program bővebb leírását, a jelentkezési feltételeket, valamint az online jelentkezés lehetőségét megtalálják az érdeklődők a nyári egyetem honlapján (http://nyariegyetem.elte.hu/) . A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a határon túl élő fiatalok számára, hogy anyanyelven képezhessék tovább magukat. A szakmai képzésen túl pedig széles kulturális program vár a résztvevőkre, akik megismerkedhetnek a város nevezetességeivel, valamint a pezsgő budapesti diákélettel.

  • Második és harmadik díjazottak figyelmébe
  • 2014-05-26 10:49:33

    A második és harmadik díjakat, csak május 28-tól lehet átvenni a KMDSZ-irodából! (Avram Iancu/Petőfi S. utca 21.)

  • A XVII. ETDK díjazottjai
  • 2014-07-11 13:23:03

    Állam- és jogtudomány
    dicséret: Köblös Lehel
    III. díj: Constantinescu Krisztina
    II. díj: Szőcs Izabella
    I. díj: Szekrényes Johanna Amália

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Szekrényes Johanna Amália, Szőcs Izabella, Constantinescu Krisztina, Köblös Lehel

    Biológia
    dicséret: Iacob Maria
    III. díj: Lózer Magdolna-Beáta, Kozma Anita-Hajnal
    II. díj: Domokos Péter
                Prázsmári Hunor
    I. díj: Harmati Petra-Anikó
                Kiss Réka

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Harmati Petra-Anikó, Kiss Réka, Domokos Péter, Prázsmári Hunor 

    Dramaturgia
    II. díj: Jakab Villő Hanga
    I. díj: Kiss Tünde

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Kiss Tünde 

    Filmművészet, fotóművészet, média
    különdíj: Hénics Fruzsina
    dicséret: Hegyi Andor, Nagy Anita Noémi, Ballok István Attila, Radu Norbert
                Hevesi Zoltán István
                Suba Martina Angyalka
    III. díj: Szegedi Júlia Ágnes
    II. díj: Bács Ildikó
                Vincze-Bába Gabriella
    I. díj: Zsizsmann Erika

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Zsizsmann Erika 

    Filozófia
    dicséret: Drabos Sándor Csaba
                Hegedüs János
                Kocsis Árpád
    III. díj: Máté Adél
    II. díj: Horváth Ágnes
    I. díj: Trif Tünde-Emőke

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Trif Tünde-Emőke, Horváth Ágnes

    Fizika
    dicséret: Lingvay Dániel
    III. díj: Pisak-Lukáts Borbála, Farkas Zita-Ágota
    II. díj: Deritei Dávid
    I. díj: Lingvay Mónika

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Lingvay Mónika, Deritei Dávid, Pisak-Lukáts Borbála, Farkas Zita-Ágota, Lingvay Dániel

    Földrajz
    dicséret: Márton Tünde
                Szakács Enikő
    III. díj: Simon Éva-Beáta
    II. díj: Dombi Krisztina-Enikő
    I. díj: Sebestyén Tihamér-Tibor

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Sebestyén Tihamér-Tibor, Dombi Krisztina-Enikő, Simon Éva-Beáta

    Geológia
    dicséret: Baumgartner Tamás
                Veres Réka
    II. díj: Kövecsi Szabolcs Attila
    I. díj: Nagy Orsolya Réka

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Nagy Orsolya Réka, Kövecsi Szabolcs Attila, Baumgartner Tamás, Veres Réka

    Gyógypedagógia
    dicséret: Jakab Emese
    III. díj: Szőllősi Annamária
    II. díj: Kürti Anita, Tincu Júlia
                Veress Annamária Melinda
    I. díj: Opra Orsolya

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Kürti Anita, Tincu Júlia 


    Gyógytorna–Testnevelés és sport

    dicséret: Geiger Alina-Gabriela, Koffol Gábor, Sánduly Lajos-Áron
    III. díj: Czont Attila, Veress Csongor
    II. díj: Molnár Mihály, Gnandt Ervin

    I. díj: Olosz József

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Olosz József 

    Informatika
    III. díj: Bán Róbert, Fazakas Tibor, Merli András, Mezei Zsolt, Szász István
                Győri Réka, Imecs Tamás, Török Enikő
    II. díj: Brassai Beáta, Varga Boglárka
    I. díj: Balázsi Beáta, Ráduly Sándor, Kardos Örs-Tihamér

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Balázsi Beáta, Ráduly Sándor, Kardos Örs-Tihamér, Brassai Beáta, Varga Boglárka, Bán Róbert, Fazakas Tibor, Merli András, Mezei Zsolt, Szász István, Győri Réka, Imecs Tamás, Török Enikő

    Jelenkor története és nemzetközi kapcsolatok
    III. díj: Márkos Imre-Örs
                Sibianu Márta
                Takács Kincső-Eszter
    II. díj: Both Noémi Zsuzsanna
                Fazakas László
    I. díj: Izsák Anikó-Borbála

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Izsák Anikó-Borbála, Both Noémi Zsuzsanna, Fazakas László 

    Katolikus teológia
    dicséret: Fikó Norbert-István
    III. díj: Felleg József
    II. díj: Szalay László-Zoltán
    I. díj: Novák Noémi

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Novák Noémi

    Kémia I.: Biokémia és szerves kémia
    dicséret: Elek Szabolcs Zoltán
                Várhelyi Melinda
    III. díj: Dorner Norbert
    II. díj: Mihálydeákpál Zsolt
    I. díj: Sentes Zsombor-István

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Sentes Zsombor-István, Mihálydeákpál Zsolt, Dorner Norbert, Elek Szabolcs Zoltán, Várhelyi Melinda

    Kémia II.: Analitikai, fizikai és szervetlen kémia
    dicséret: Bálint Júlia
                Fodor Szilvia
                Hampel Boglárka
                Tóth Zsejke-Réka
                Ţurcaş Ramona
    III. díj: Székely István
    II. díj: Szőke Árpád Ferenc
    I. díj: Kedves Endre-Zsolt, Saszet Kata

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Kedves Endre-Zsolt, Saszet Kata, Szőke Árpád Ferenc, Székely István, Bálint Júlia, Fodor Szilvia, Hampel Boglárka, Tóth Zsejke-Réka, Ţurcaş Ramona

    Képzőművészet–Zeneművészet és zenetudományok
    I. díj: Szöllősi Tamás
                Szűcs Tímea

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Szöllősi Tamás, Szűcs Tímea

    Kommunikáció
    dicséret: Balázs Brigitta, Grunzó Tímea, Köllő Ildikó, Ferencz Blanka-Márta, Mátyás Ágota
    III. díj: Csoma Nóra
                László Emese
    II. díj: Szabó Adél
    I. díj: Gazda Emese, Kolumbán Antal

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Gazda Emese, Kolumbán Antal, Szabó Adél

    Környezettudomány
    dicséret: Kökösi Judit
    III. díj: Keresztes Réka, Egyed Emőke
    II. díj: Veimberger-Pálfi Noémi, Kolcsár Helga
    I. díj: Fikó Dezső-Róbert, Tankó György

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Fikó Dezső-Róbert, Tankó György, Veimberger-Pálfi Noémi, Kolcsár Helga, Keresztes Réka, Egyed Emőke, Kökösi Judit

    Közgazdaság- és gazdálkodástudomány I.: Menedzsment
    dicséret: Szabó Sándor-Zsolt
                Tuhárszky Tímea
    III. díj: Dombi Tünde
                Fehér Attila, Fekete Réka, Demeter Zselyke
    II. díj: Kiss Alpár, Székely Rita, Czirják Renáta
                Német Hunor Attila, Guttmann Csongor István, Kovács Anita
    I. díj: Albert Gáspár
                Demeter Zselyke

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Albert Gáspár, Demeter Zselyke (mindkét dolgozatával), Kiss Alpár, Székely Rita, Czirják Renáta, Német Hunor Attila, Guttmann Csongor István, Kovács Anita, Dombi Tünde, Fehér Attila, Fekete Réka, Szabó Sándor-Zsolt

    Közgazdaság- és gazdálkodástudomány II.: Marketing
    III. díj: Biró Ágota
    II. díj: Csukás Attila
    I. díj: Páll Renáta

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Joiţa Nikoletta, Bordás Eszter, Fischer Erika

    Közgazdaság- és gazdálkodástudomány III.: Pénzügy
    dicséret: Ábrán Csilla-Hajnalka
                Bedneag Hanna
                Szabó Beáta
                Szőcs Csongor-Ernő
    III. díj: Fischer Erika
                Tamás Imelda-Mária
    II. díj: Bordás Eszter
    I. díj: Joiţa Nikoletta

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Joiţa Nikoletta, Bordás Eszter, Fischer Erika

    Magyar irodalomtudomány I.: Irodalomelmélet és kortárs magyar irodalom 1.
    dicséret: Major Zsuzsa
                Pap Zsolt
    III. helyezés: Takács Dóra Katalin
    III. díj: André Ferenc
    II. díj: Kovács Beáta
    I. díj: Kiss Ernő Csongor

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Kiss Ernő Csongor, Kovács Beáta, André Ferenc, Major Zsuzsa, Pap Zsolt

    Magyar irodalomtudomány I.: Irodalomelmélet és kortárs magyar irodalom 2.
    dicséret: Kész Orsolya
                Ugron Nóra
    III. díj: Gondos Mária-Magdolna
    II. helyezés: Szakál Katalin
                Vilmos Eszter
    I. díj: Kecskés Tamás Hunor

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Kecskés Tamás Hunor, Gondos Mária-Magdolna, Kész Orsolya, Ugron Nóra

    Magyar irodalomtudomány II.: Régi és klasszikus magyar irodalom
    III. helyezés: Szávold Brigitta
    III. díj: Borbély Lajos
    II. helyezés: Schelhammer Zsófia
    I. díj: Molnár Zsófia
                Szabó Eszter

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Molnár Zsófia, Szabó Eszter, Borbély Lajos

    Magyar nyelvtudomány
    dicséret: Erdei-Doloczki Csilla
                Homonai Judit
                Koszti Enikő
                Láng Adrienn Ivett
    III. helyezés: Németh Dániel
    III. díj: Nagy Anita
    II. díj: Oláh Brigitta-Erzsébet
    I. díj: Dimény Hajnalka

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Dimény Hajnalka, Oláh Brigitta-Erzsébet, Nagy Anita

    Matematika
    III. díj: Simon Levente
    II. díj: Takács Petra-Renáta

    A bírálók NEM javasoltak dolgozatot a XXXII. OTDK-ra.

    Művészettörténet
    dicséret: Ujvári Dorottya-Boglárka
    III. díj: Gál Zsófia
    II. díj: Barazsuly Viktória Adrienn
                Vécsei Hunor
    I. díj: Ladó Ágota

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Ladó Ágota, Barazsuly Viktória Adrienn, Vécsei Hunor

    Néprajz
    III. díj: Benedek Renáta
    II. díj: Sándor Cecília
    I. díj: Cserei Irma-Hajnalka

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Cserei Irma-Hajnalka, Sándor Cecília, Benedek Renáta

    Pedagógia
    I. díj: Tarcsafalvy Emese

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Tarcsafalvy Emese 

    Politológia
    dicséret: László Viktória Nóra
                Török Ferenc
    III. díj: Makó Tünde
    II. díj: Gáll Erika, Keszeg Jenő

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Gáll Erika, Keszeg Jenő, Makó Tünde, Török Ferenc

    Protestáns teológia
    III. díj: Józsa Bertalan

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Józsa Bertalan 

    Pszichológia I.: Kognitív pszichológia
    különdíja: Unguraş Aura Andrea
    dicséret: Bereczki Tamás Barna
                Savoş Iulia
                Szeibert Attila Róbert
    III. díj: Éltető Noémi, Deritei Dávid
    II. díj: Szabó Noémi
    I. díj: Bíró Botond

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Bíró Botond, Szabó Noémi, Éltető Noémi, Deritei Dávid, Bereczki Tamás Barna, Unguraş Aura Andrea

    Pszichológia II.: Szociál-iskolapszichológia
    különdíj: Bálint Piroska
    dicséret: Bogyó Orsolya-Hanna
                Csonta András
    III. díj: Gaudi Zsófia, Órás Mariann Andrea
    II. díj: Borzási Csaba
                Gáll Anita
    I. díj: Kabai Andrea

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Kabai Andrea, Borzási Csaba, Gáll Anita, Gaudi Zsófia, Órás Mariann Andrea, Bogyó Orsolya-Hanna, Csonta András

    Régészet
    III. díj: Gyurka Orsolya
    II. díj: Péter Sz. Sára
    I. díj: Nyulas Dorottya

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Nyulas Dorottya 

    Szociális munkás
    különdíj: Kelemen Boróka
    dicséret: Ágopcsa Andrea
                László Olivér
                Magyari Gábor
                Pop (Kokovai) Csilla
    III. díj: Tasnádi Mária, Gobesz Ana
    II. díj: Deák Enikő
    I. díj: Dioszegi Emese-Renáta

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Dioszegi Emese-Renáta, Deák Enikő, Tasnádi Mária, Gobesz Ana, Kelemen Boróka

    Szociológia és antropológia
    dicséret: Buzogány Izabella
                Kovács Krisztina Rita
    III. díj: Rusu Szidónia
    II. helyezés: Bodrogai Dóra, Szakál Katalin
    II. díj: Pápay Boróka-Tímea
    I. díj: Vita Emese

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Vita Emese, Pápay Boróka-Tímea, Rusu Szidónia

    Történelem
    dicséret: Gál Levente
                György Árpád-Botond
                Kajtár Gyöngyvér
                Kovács Mihai
                Ladó Ágota
                Markaly Aranka
                Pethő Hunor
                Szabó Enikő
                Tőtős Áron
                Zepeczaner Valéria
    III. díj: Tőtős Áron
    II. díj: Ladó Árpád-Gellért
    I. díj: Gál Edina-Tünde

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Vita Emese, Pápay Boróka-Tímea, Rusu Szidónia

    Újságírás
    II. díj: Berekméri Gabriella
    I. díj: Fele Enikő

    A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Berekméri Gabriella, Fele Enikő 

  • Fontos tudnivalók a díjak átvételéről
  • 2014-05-19 23:21:48

    Átvehetik nyereményeiket az ETDK díjazottai. Az első díjakat a Kolozsvári Egyetemi Intézet, a második díjakat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága ajánlotta fel, míg a harmadik díjakat az Iskola Alapítvány jóvoltából vehetik át a díjazottak. Mindhárom díj esetében minden szekció azonos nagyságú díjalappal rendelkezett, így ha több tudományos munkát is díjaztak, akkor is egyenlő arányban osztották el köztük a 300 lejes (I. díj), 200 lejes (II. díj), illetve 100 lejes (III. díj) összeget.

    A nyeremények átvédelének ideje és módja:

    – I. díj esetén: átvehetőek hétfőtől (május 26-tól) a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) irodájában, előzetes telefonos egyeztetést követően. Telefonszám: 0753-094945, Szalma Anna-Mária, irodavezető.

    – II. és III. díj esetén: átvehetőek szintén hétfőtől (május 26-tól) a KMDSZ-irodában.

    Díjazottainkat mindkét esetben arra kérjük, hozzanak magukkal személyi igazolványt, hogy fénymásolatot készíthessünk róla a díj átvételekor.

  • Négy nap tudomány – rajtol az ETDK
  • 2014-05-16 11:58:15

    Hivatalosan is kezdetét vette a tizenhetedik alkalommal megszervezett Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. A Gaudeamus Igitur hangjegyeinek felcsndülése nyitotta meg a négy napos rendezvényt az egyetem Aula Magna termében.

    Dr. Mezey Barna, az ELTE rektorának nyitóelőadását megelőzően köszöntőt mondott dr. Ioan Chirilă az egyetemi szenátus elnöke, aki az universitas ünnepeként tekint az ETDK-ra. Hasonlóan vélekedik dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, gyümölcsöző munkát kíván minden diáknak. Az egyetem két delegáltja után Rés Konrád, a KMDSZ elnöke ismertette a Diákszövetség álláspontját, az elnök elmondta nagyon fontos számukra az ETDK, legyen ez a rendezvény a sok hónapos munka megkoronázása. Talpas Botond, diák-prefektus szerint míg május első hete a Diáknapoké, a mennyiségé, addig a másodikban a minőségé a főszerep. A felszólalók sorát Kisgyörgy Réka, az idei ETDK programkoordinátorának jókivánságai zárták.

    A megnyió második felében dr. Mezey Barna a regionális jogfejlődésről tartott előadást, segítségével betekintést nyerhettünk a magyar joggyakolat alakulásának furcsaságaiba is. Előadása méltó kezdete az előttünk álló hétvégének. Legyen ez a pár nap mindannyiunk eddigi sok hónapos munkájának megkoronázása! Sok sikert minden előadónak!

  • Fontos megjegyzések a résztvevők figyelmébe
  • 2014-05-15 19:47:39

    NAGYON FONTOS megjegyzések a résztvevők figyelmébe:

    » A megnyitón és a záróünnepségen a jelenlét kötelező! A részletes program az erre vonatkozó programpont alatt található.

    » A dolgozatok bemutatásának maximális ideje 15 perc, az ezt követő vitaidő 5 perc lehet.

    » Minden résztvevőt megkérünk, hogy a szekcióülés előtt regisztrálja magát a BBTE főépületében található recepciónál, vegye el a mappáját és kitűzőjét! (A péntek reggel kezdődő szekciók résztvevői csütörtökön is jöhetnek a mappájukért.)

    » A regisztrációkor intézzük esetenként az elmaradt adminisztratív teendőket is (nevezési díjak, nyomtatási költségek visszatérítése, Adatbank-megállapodás stb.).

    » A szekcióülés kezdete előtt negyed–félórával a résztvevők legyenek a szekcióülés helyszínén (ekkor történne meg pl. a PowerPoint bemutatók kipróbálása).

    » A szekcióülés lejárta után nincs eredményhirdetés, az eredmények a vasárnapi díjkiosztásig bizalmasan kezelendők.

    » Kérjük, hogy a hallgatók a záróünnepségre hozzák magukkal személyazonossági igazolványukat.

    Minden résztvevőnek sok sikert kívánunk! 

  • Megnyitó és dr. Mezey Barna előadása
  • 2014-05-13 23:19:24

    Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia hivatalos megnyitója 2014. május 15-én 17:00 órától kezdődik a Babes-Bolyai Tudományegyetem Aula Magna termében.

    A megnyitó előadás dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora tartja.
    Az előadás címe: Regionális jogfejlődésünk európai problémái

    Minden érdeklődőt várunk!

     

  • Több mint háromszáz dolgozatot mutatnak be az ETDK-n
  • 2014-05-08 20:12:16

    Idén május 15–18. között szervezik meg Kolozsváron a XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK). A esemény fővédnöke dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora.

    Az ETDK olyan kihívás, amely lehetőséget nyújt a hazai és a külföldifelsőoktatási intézmények hallgatóinak, hogy bemutathassák kutatási eredményeiket, valamint hogy összemérhessék szakmai tudásukat. A konferencián több mint 400 résztvevő 39 szekcióban 320 dolgozatot mutat be. A különböző szekciókban készült munkákat egy 150 tagú szakmai zsűri bírálja el. A kolozsvári ETDK elismertségét bizonyítja, hogy az egyedüli olyan erdélyi reál- és humántudományi konferencia, amelyen a diákok felvételi jogot szerezhetnek a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK).

    A megnyitó ünnepség csütörtökön 17 órától kezdődik a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Aula Magna termében. A nyitóelőadást dr. Mezey Barna tartja. A pénteki és szombati napokon az ETDK-ra jelentkezett diákok mutatják be dolgozataikat, majd vasárnap az elmúlt évekhez hasonlóan a konferencia állófogadással egybekötött díjkiosztó gálával zárul, 18 órai kezdettela BBTE Auditorium Maximum termében. 

  • Újabb fontos tudnivalók! Összevont illetve különváló szekciók
  • 2014-04-30 01:12:11

    Kedves ETDK-zók!

    A pénteken éjfélig online beérkezett dolgozatok alapján az egyes szekciók a következőképpen módosultak:

    Összevont szekciók:

    • Filművészet, fotográfia témában írt dolgozatokat a Filművészet, fotóművészet, média szekcióban mutathatjátok be;
    • Testneveléshez, sporthoz vagy gyógytornához tartozók is közös szekcióban indulnak;
    • Nemzetközi kapcsolatok szekció kibővül, a nemzetközi kapcsolatok témában írodott dolgozatok a jelenkor története témakörökben készült dolgozatokkal egészülnek ki; Fontos, hogy a történelem szekcióhoz tartozók is választhatnak, hogy a Történelem, vagy pedig a Jelenkor története és nemzetközi kapcsolatok szekciókban mutatnak be.

    Különvált szekciók:

    • Informatika, közgazdaságtan, kémia, magyar irodalomtudomány valamint pszichológia témával foglalkozó szerzők kedd (április 29.) 23:59-ig választhatják ki, az online felületen jelezve, hogy melyik szekcióban szeretnének indulni. (!!!)

    Választható szekciók:

    INFORMATIKA:
                   -Informatika I.: módszerek, kísérletek, szimulációk
                   -Informatika II. : számítástechnikai termékek, alkalmazások

    KÖZGAZDASÁGTAN:
                   - Közgazdaságtan I: Menedzsment
                   - Közgazdaságtan II: Marketing
                   - Közgazdaságtan III. Penzügy

    KÉMIA:
                   - Kémia I: Biokémia és szerves kémia
                   - Kémia II.: Analitikai, fizikai és szervetlen kémia

    MAGYAR IRODALOMTUDOMÁNY:
                   - Magyar irodalomtudomány I: Irodalomelmélet és kortárs magyar irodalom
                   - Magyar irodalomtudomány II: Régi és klasszikus magyar irodalom

    PSZICHOLÓGIA:
                   - Pszichológia I.: kognitív pszichológia
                   - Pszichológia II: szociál-iskolapszichológia

    • Gyógypedagógia, pedagógia témákban elkészült dogozatok szintén két külön szekcióban indulnak. a jelentkezőknek ebben az esetben is jelezniük kell, hogy melyik szekcióhoz szeretnének tartozni. 
  • Dolgozatleadás – Időpont választása
  • 2014-04-26 13:35:47

    Az online felületre belépve lehetséges időpont választása a dolgozatleadáshoz.

    Április 28–30. között a KMDSZ-irodában naponta 9 órától 18 óráig adhatjátok le a dolgozatok nyomtatott változatát (esetenként), ellenőrizhetitek adataitokat, módosíthatjátok azokat illetve a részvételi díjat is ekkor tudjátok kifizetni.

    Aki nem töltötte fel a dolgozatát határidőig, április 28–30. között is leadhatja az elektronikus változatot (emelt díj ellenében).

    Ezen a három napon lehetőség van bármilyen módosításra is.

    Útmutató: 

    Az email címetekkel és a kapott biztonsági kód segítségével beléphettek a jelentkezés-ellenőrzőbe (az http://etdk.kmdsz.ro weboldalon baloldalt), ahol egy a menüből választhatjátok ki a nektek megfelelő időpontot. Figyeljetek oda a kiválasztáskor, mert csak egyszer van rá lehetőségetek, később nem tudjátok módosítani saját kezüleg. Az esetleges időpont módosításokat nekünk kell jeleznetek emailben. Ezután a kiválasztott időpontban 10 perc alatt végezhettek a dolgozat leadásával.

    Arra kérünk mindenkit, hogy mihamarabb foglaljon időpontot, hiszen így elkerülhetitek a hosszú várakozási időt a leadáskor, és a mi munkánkat is segítitek. Hangsúlyozzuk, hogy annak van prioritása a leadáskor, aki foglalt időpontot, az érkezési sorrend nem számít. Aki időpont nélkül jön leadni a dolgozatot, az kénytelen addig várni, amíg nem lesz egy lyukas 10 perce az adatgyűjtőknek.

    További jó munkát!

  • Egyre több az ETDK-ra jelentkezők száma. Közel négyszáz kivonat érkezett
  • 2014-04-03 14:53:31

    Tizenhetedik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK) a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet. A diákok május 15-18. között védhetik meg az addig már beküldött dolgozataikat.

    A konferenciára közel négyszázan küldték be kivonatukat, 38 szekcióban. Idén olyan több éve nem indult  szekciókban is érkeztek be kivonatok, mint a dramaturgia, vagy a képzőművészet. Néhány szekció, a kevés jelentkező miatt összevonódik, így  a gyógytornára vagy testnevelésre jelentkezők együtt versenyezhetnek a legjobbnak járó helyért. Olyan szekciók is vannak, ahol több alcsoportot hoznak létre a szervezők a nagyszámú beérkezett kivonatok alapján. A szervezők minden jelentkezőnek biztosítják az ETDK-n való részvételt.

    A következő, lépés az elkészített dolgozatok beküldése. A jelentkezőknek április 25-ig kell online feltölteni dolgozataikat, majd személyesen április 28 és 30. között leadniuk a KMDSZ irodában. A torlódás elkerülése érdekében, miután minden dolgozat bekerült az online rendszerbe a konferencián résztvevőknek leadási időpontot kell választaniuk az online felületen.

    A szervezők külön felhívják az ETDK-ra jelentkezők figyelmét a dolgozatok formai követelményeinek betartására. A  szabályok megtekinthetőek a konferencia honlapján (www.etdk.kmdsz.ro), a formai követelmények fülecske alatt, de érdemes követni a honlapot a folyamatosan frissülő információkért is.

     

    Jó munkát kíván a jelentkezőknek az ETDK szervező csapata.  

  • Támogatási program a 2013–2014-es tanévben államvizsgázók számára
  • 2014-03-28 10:18:08

    Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzata ösztöndíjprogramot hirdet államvizsgázó és/vagy mesteri, illetve doktori disszertációjukat író, sepsiszentgyörgyi hallgatóknak. Ennek célja a hallgatók ösztönzése jó teljesítményük növelésére, szaktudásuk fejlesztésére.

    Olyan sepsiszentgyörgyi diákok (egyetemi/magiszteri hallgatók, illetve doktoranduszok) pályázhatnak, akik a városban állandó lakhellyel rendelkeznek, a világ bármely részén, az adott állam által hivatalosan elismert egyetemen, nappali képzésben vesznek részt, és még nem töltötték be 35 életévüket.

    A támogatás összege: 300 lej/hónap/fő 4 hónapon keresztül alapképzősök részére.

    (árpilis - július)                   500 lej/hónap/fő 4 hónapon keresztül mesterképzésben résztvevők részére.

                                                 1000 lej/hónap/fő 4 hónapon keresztül mesterképzésben résztvevők részére.

    Elbírálási kritériumok:

    -        A hallgató indexe pontot ér; (1-10 pont)

    -        a témában elért kiváló (kutatási) eredmények, publikációk; (1-20 pont, 1 pont/publikáció, 3 pont/ díjazott kutatási eredmények)

    -        a témában szervezett tudományos konferencián való részvétel; (1-20 pont, helyi konferencia részvétel 1 pont, regionális konferencia részvétel 2 pont, országos konferencia részvétel 3 pont, nemzetközi konferencia részvétel 5 pont, ahol díjat is elért a diák + 2 pont)

    -        a kutatás hasznosítható jellege a térségünkben (megj.: előnyben részesülnek Sepsiszentgyörgyön vagy Kovászna megyében megvalósított kutatások); (1-10 pont)

    -        a kutatás eredménye a közigazgatásban vagy a gazdasági-, oktatási, ifjúsági-, innovációs-, mezőgazdasági- illetve kulturális fejlesztésekben hasznosítható legyen; (1-10 pont)

    -        előnyt jelent az innovatív jelleg, és ha a kutatás a Sepsiszentgyörgyöt érintő kistérségre is vonatkozik; (1-10 pont)

     

    Pályázati feltételek:

    -        Sepsiszentgyörgyi állandó lakhellyel rendelkező hallgató, a világ bármely részén, az adott állam által hivatalosan elismert egyetemen, nappali alap-, mesteri vagy doktori képzés hallgatója, és még nem töltötte be a 35. életévét.

    -        2013–2014-es tanévben aktív hallgatói jogviszonya van;

    -        2013–2014-es tanévben készíti el diplomamunkáját/disszertációját;

    -        A hallgatói jogviszonyt bizonyító igazolás.

    -        Témavezetői ajánlás.

    -        El kell érni minimum 40 pontot a pontozási szabályok szerint.

     

    Egyéb információk: a www.sepsi.ro oldalon.

    A program minden Sepsiszentgyörgyinek szól, függetlenül a világ melyik egyetemén tanul.

  • Jelentkezz a XVII. ETDK szervezőcsapatába!
  • 2014-03-24 13:29:09

    Légy részese TE is Erdély legnagyobb reál- és humántudományi konferenciájának! Nem kell ehhez mást tenned, mint hogy kitöltöd ezt: https://docs.google.com/forms/d/1_zw39r3k4Z_4eia5-MuhdLAPZcF51SmJERTit0uqNB0/edit és elküldöd nekünk. 

    A feladataid elsősorban az elő- és helyszíni szervezésben keresendőek. Ha kérdéseid vannak hívd a 0755116003-as telefonszámot, vagy írj az etdk@kmdsz.ro címre. 

    Határidő: 2014.április 5. (éjfél) 

    Várjuk jelentkezésedet!

  • Breaking News!!!
  • 2014-03-18 14:50:39

    A kivonatok feltöltésének határidejéig, azaz március 28-ig módosíthatóak az online rendszerben megadott adatok. Ha bármin változtatni szeretnél a dolgozatod regisztrálása kapcsán, még megteheted.

    Azután már biztosra kell menni. 

  • Meghosszabbított határidő!
  • 2014-03-17 12:34:10

    A jelentkezés lezárultával bizonyos szekciókban nem gyűlt össze az elindításhoz szükséges dolgozat szám, így a szervezők a jelentkezést a kivonatok leadásáig (március 28.) újra megnyitják.

    A jelentkezési határidőig (március 14-ig) regisztrált dolgozatok alapján a következő a meghirdetett szekciók helyzete.

    Megfelelő dolgozat számmal rendelkező szekciók:
    Állam- és jogtudomány • Biológia • Filmművészet • Filozófia • Fizika • Földrajz • Geológia •  Gyógytorna • Informatika • Katolikus teológia • Kémia • Kommunikáció • Közgazdaság- és gazdálkodástudomány 1-2-3. • Magyar irodalomtudomány 1-2. • Magyar nyelvtudomány • Matematika • Művészettörténet  Néprajz • Pedagógia-Gyógypedagógia • Politológia •  Protestáns teológia • Pszichológia • Régészet • Szociális munkás • Szociológia és antropológia • Történelem  Újságírás 

    Szekciók, amelyek még nem rendelkeznek a megfelelő számú dolgozattal az elinduláshoz:
    Dramaturgia • Fotográfia • Képzőművészet •  Testnevelés és sport •  Nemzetközi kapcsolatok Zeneművészet és zenetudományok

    A meghosszabított határidő minden szekcióra érvényes!

    Amennyiben azon diákok között vagy, amelyek szekcióihoz nem gyűlt össze elég dolgozat, akkor sincs minden veszve! Ha március 28-ig van öt jelentkezés, illetve április 25-ig van öt leadott dolgozat a szekcióban, akkor indul a szekció. Ellenkező esetben az ide nevezett jelentkezők vagy más szekciót választanak, vagy szekciójuk összevonódik egy másikkal. A jelentkezések alapján folyamatosan frissítjük az állást.

    Minden jelentkezőnek lesz lehetősége a megmérettetésre!

  • Tizenhetedik alkalommal méretkeznek meg szakmailag a diákok
  • 2014-03-11 19:55:29

    Idén május 15–18. között szervezik meg Kolozsváron a 34 szekcióban meghirdetett XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amelynek fővédnöke dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora.

    Az Erdély Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) egy olyan kihívás, amelyben a reál- és humántudományok különböző területein romániai és külföldi felsőoktatási intézmények hallgatói összemérhetik saját kutatási eredményeiket, szakmai tudásukat. A kolozsvári ETDK   elismertségét bizonyítja, hogy ez az egyedüli erdélyi reál- és humántudományi konferencia, amelyen részvételi jogot szerezhetnek a hallgató magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK), az adott tudományterületeken belül.

    A konferencia szakmai hitelességét dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, a MTA doktora személyesen biztosítja, ugyanis a megtisztelő feladat mellett az ETDK nyitóelőadását is megtartja.

    Az konferenciára nevezni vágyó egyetemi hallgatók harmincnégy különböző szekció közül választhatnak. Jelentkezni az online felületen lehet március 14-ig itt az ETDK honlapján, ahol a rengeteg hasznos információ mellett a szekciók is megtalálhatók. A fent említett időpontig a szakdolgozat témáját, címét illetve szakmai vezetőjét kérjük megnevezni. A kivonatokat (a dolgozat összefoglalója) és a tanári igazolást március 28-ig kérjük a szervezőkhöz eljuttatni ugyancsak elektronikus úton. A dolgozatok végleges változatát április 25-ig elektronikusan, április 28–30. között pedig személyesen várjuk a KMDSZ irodában.

    Az ETDK szervezője az elmúlt évekhez hasonlóan a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet.

    KMDSZ kapcsolattartó
    Kisgyörgy Réka
    XVII. ETDK statégiai koordinátor
    Kolozsvári Magyar Diákszövetség
    email: kisgyorgy.reka@kmdsz.ro
    mobil: +40-755-116003

    BBTE kapcsolattartó
    Makkai Júlia Anna
    Babeș–Bolyai Tudományegyetem | Kommunikáció és PR iroda, Magyar Tagozat
    email: julia.makkai@ubbcluj.ro, press.bbte@gmail.com | www.ubbcluj.ro/hu
    mobil: +40-744-352920

  • XXI. Tudományos Diákköri Konferencia – Orvosi szekciók – Marosvásárhely
  • 2014-02-06 16:56:51

    2014. március 27–30. között megrendezésre kerül a XXI. Tudományos Diákköri Konferencia a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében.

    A kivonatok leadási határideje 2014. február 25–március 1.

    Részletek a tdk.mmdsz.ro weboldalon.

  • XV. Műszaki Tudományos Diákkonferencia – Temesvár
  • 2014-02-06 16:55:41

    A Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSz) tagszervezeteként, 2014. május 16-18. között immár tizenötödik alkalommal szervezi meg Temesváron a Műszaki Tudományos Diákkonferenciát (TDK).

    2014-ben a már hagyományos négy szakosztállyal indítjuk TDK-nkat:
    • Építőmérnöki
    • Gépészmérnöki
    • Vegyészmérnöki
    • Villamosmérnöki

    részletek: tdk.tmd.ro

  • Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy! – Szekciók: fotó, film, média, képzőművészet
  • 2014-01-09 17:53:10

    Hogyan írjunk szakdolgozatot? Unalmasnak tűnhet a kérdés, de lehet, hogy magad sem tudnál nekikezdeni az ETDK dolgozatodnak... Mi segítünk!

    Gyere el december 1-én, csütörtökön, 18:00-tól dr. Havadi-Nagy István előadására, mellyel a dolgozatírás mesterségébe avatja be az érdeklődőket. Közvetlen és gyakorlatias oldalról mutatja be a témát, és az előadás után kötetlen beszélgetésre is sor kerülhet, kérdéseid, gyakorlati problémáid ne felejtsd otthon! Mi segítünk válaszokat találni. Nem csak azoknak, akik készülnek a 2014-es megmérettetésre, hanem azoknak is, akiket általánosan érdekel a szakdolgozat írás minden fortélya.

    Részvételi szándékotokat kérlek jelezzétek az űrlap kitöltésével, legkésőbb az előadás előtt egy nappal (december 11. éjfélig).

    ETDK szervező csapata

    FB-esemény: www.facebook.com/events/204339693085227

  • Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy! – Szekciók: európai tanulmányok, jog, filozófia, kommunikáció és közkapcsolatok, politológia, újságírás, történelem
  • 2013-12-08 14:25:23

    Hogyan írjunk szakdolgozatot? Unalmasnak tűnhet a kérdés, de lehet, hogy magad sem tudnál nekikezdeni az ETDK dolgozatodnak... Mi segítünk!

    Gyere el december 11-én, kedden 18 órától dr. Keszeg Anna előadására, mellyel a dolgozatírás mesterségébe avatja be az érdeklődőket. Közvetlen és gyakorlatias oldalról mutatja be a témát, és az előadás után kötetlen beszélgetésre is sor kerülhet, kérdéseid, gyakorlati problémáid ne felejtsd otthon! Mi segítünk válaszokat találni. Nem csak azoknak, akik készülnek a 2014-es megmérettetésre, hanem azoknak is, akiket általánosan érdekel a szakdolgozat írás minden fortélya. 

    Részvételi szándékotokat kérlek jelezzétek az űrlap kitöltésével legkésőbb az előadás előtt egy nappal (december 10. éjfélig).

    ETDK szervező csapata

    FB-esemény: www.facebook.com/events/724136054264390

  • Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy! – Szekciók: matematika, informatika
  • 2013-11-16 17:56:00

    Előadás a KMDSZ szervezésében, a Bit- és számtologatók sorozat keretein belül:

    Hogyan írjunk szakdolgozatot? Unalmasnak tűnhet a kérdés, de lehet, hogy magad sem tudnál nekikezdeni az ETDK dolgozatodnak... Mi segítünk!

    Gyere el november 20-án, szerdán, 18:30-tól Dr. Simon Károly és Dr. Lukács Andor előadására, mellyel a dolgozatírás mesterségébe avatja be az érdeklődőket. Közvetlen és gyakorlatias oldalról mutatja be a témát, és az előadás után kötetlen beszélgetésre is sor kerülhet, kérdéseid, gyakorlati problémáid ne felejtsd otthon! Mi segítünk válaszokat találni. Nem csak azoknak, akik készülnek a 2014-es megmérettetésre, hanem azoknak is, akiket általánosan érdekel a szakdolgozat írás minden fortélya.

    Részvételi szándékotokat kérlek jelezzétek az űrlap kitöltésével, legkésőbb az előadás előtt egy nappal (november 19, éjfélig).

    ETDK szervezőcsapata

    FB-esemény: www.facebook.com/events/226004577560594

  • Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy! – Szekciók: pedagógia, gyógypedagógia, testnevelés, pszichológia, szociális munkás, teológia
  • 2013-11-19 22:15:54

    Hogyan írjunk szakdolgozatot? Unalmasnak tűnhet a kérdés, de lehet, hogy magad sem tudnál nekikezdeni az ETDK dolgozatodnak... Mi segítünk!

    Gyere el november 21-én, csütörtökön, 19:00-tól Dr. Péntek Imre előadására, mellyel a dolgozatírás mesterségébe avatja be az érdeklődőket. Közvetlen és gyakorlatias oldalról mutatja be a témát, és az előadás után kötetlen beszélgetésre is sor kerülhet, kérdéseid, gyakorlati problémáid ne felejtsd otthon! Mi segítünk válaszokat találni. Nem csak azoknak, akik készülnek a 2014-es megmérettetésre, hanem azoknak is, akiket általánosan érdekel a szakdolgozat írás minden fortélya.

    Az előadásra a Augustin Maior teremben lesz.

    Részvételi szándékotokat kérlek jelezzétek az űrlap kitöltésével, legkésőbb az előadás előtt egy nappal (november 20, éjfélig).

    ETDK szervezőcsapata

    FB-esemény: www.facebook.com/events/1488662904691370

  • Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy! – Bölcsész és nyelvész hallgatók figyelmébe!
  • 2013-11-16 17:57:27

    Hogyan írjunk szakdolgozatot? Unalmasnak tűnhet a kérdés, de lehet, hogy magad sem tudnál nekikezdeni az ETDK dolgozatodnak... Mi segítünk!

    Gyere el november 20-án, szerdán, 18:00-tól Dr. Gábor Csilla előadására, mellyel a dolgozatírás mesterségébe avatja be az érdeklődőket. Közvetlen és gyakorlatias oldalról mutatja be a témát, és az előadás után kötetlen beszélgetésre is sor kerülhet, kérdéseid, gyakorlati problémáid ne felejtsd otthon! Mi segítünk válaszokat találni. Nem csak azoknak, akik készülnek a 2014-es megmérettetésre, hanem azoknak is, akiket általánosan érdekel a szakdolgozat írás minden fortélya.

    Részvételi szándékotokat kérlek jelezzétek az űrlap kitöltésével, legkésőbb az előadás előtt egy nappal (november 19, éjfélig).

    ETDK szervezőcsapata

    FB-esemény: www.facebook.com/events/1432166706996119

  • Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy!
  • 2013-11-16 17:19:45

    Egy előadássorozattal készülünk nektek Szakdolgozat a láthatáron? Sima ügy! címmel.

    Karácsonyig minden szakterületet lefedve tartunk előadásokat, amelyek segítenek a szakdolgozat elkezdéseben

  • Kedves ETDK-ban szerepet vállaló kollegák!
  • 2013-11-16 13:55:11

    A tudományos diákköri mozgalom mára már Erdélyszerte is  az egyetemi  szellemi élet természetes része lett. A XVI. ETDK  küszöbén természetesnek vesszük, hogy innen indul a jövő  kiválóságainak jelentős része.

    „bízni kell a fiatalokban, és építeni kell a tenni akarásukra, a tehetségükre. Nem azt kell nézni, hogy kinek ki a barátja, honnan jött, sem pedig azt, hogy egy adott kérdésben mi a véleménye. Az az egyetlen hiteles mérce, amit magában hordoz. A tehetsége, a becsülete, a kitartása és az ebből fakadó eredményei és addigi életpályája.” – Csermely Péter

    Ebben a mondatában minden benne van, amiért  érdemes a TDK-val foglalkozni: megkeresni azokat a fiatalokat, akik „tenni akarnak”, irányt szabni ennek a tenni akarásnak és segíteni abban, hogy versenybe szálljanak, megmutassák tehetségüket. Bírálóként úgy értékelni, hogy a bátorítást érezzék és a továbblépést lássák.

    A tudomány fejlődése szinte kizárólag mesterüket túlszárnyaló tanítványok nevéhez köthető. Egy hallgató azonban csak nagyon ritkán képes arra, hogy hozzájáruljon szakmája, tudományterülete fejlődéséhez, mert mindössze azt várja el tőle a rendszer, hogy bizonyos ismereteket elsajátítva összegyűjtse a diplomához szükséges kreditszámot. Adjunk hát esélyt diákjainknak arra, hogy igazi tanítványokká váljanak, támogassuk önálló munkájukat, segítsük őket saját gondolataik megfogalmazásában, s ebben a folyamatban magunk is igazi mesterekké válhatunk.

    Üdvözlettel
    dr. Soós Anna
    a BBTE magyar tagozatának vezetője

  • Kedves diákok, oktatók!
  • 2013-11-16 13:53:22

    Őszi időszámítás már elindult, elindítottuk a ETDK új honlapját is.

    Az idén május 15. és 18. között kerül sor a XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára. Az ETDK szervezőcsapata már megkezdte a konferencia előkészítését. Reméljük már egyre több hallgatóban fogalmazódik meg a gondolat, hogy ETDK dolgozatot írjon. Az eddigi évekhez hasonlóan november illetve a december folyamán elindítjuk a Hogyan írjunk szakdolgozatot? című előadássorozat, hamarosan érkezünk a részletekkel.

    Érdemes honlapunkra folyamatosan visszatérni.

    Sikeres felkészülést kívánunk mindenkinek!

    A szervezők nevében,
    Kisgyörgy Réka
    XVII. ETDK programkoordinátor

SZERVEZŐ INTÉZMÉNYEK:

• Babeş-Bolyai Tudományegyetem
• Kolozsvári Magyar Diákszövetség
• Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet

Elérhetőség: RO-400083 Kolozsvár/Cluj-Napoca
str. Avram Iancu (Petőfi Sándor u.) nr. 21
tel.: 0755-116251
e-mail: etdk@kmdsz.ro, etdk.kolozsvar@gmail.com


SZAKMAI PARTNEREK:

• Erdélyi Magyar Adatbank
• Országos Magyar Diákszövetség
• Országos Tudományos Diákköri Tanács, Magyarország
• Partiumi Keresztény Egyetem
• Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

TÁMOGATÓK:


Proiectul realizat cu sprijinul Primăriei şi
Consiliului Local Cluj Napoca




Capitală culturală europeană 2021
oraş candidat

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TPEM-M-12 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.


• BBTE – Matematika és Informatika Kar
• Bethlen Gábor Alap
• Catalysts
• Communitas Alapítvány
• Erdélyi Gondolat Egyesületet
• Erdélyi Tehetségsegítő Tanács
• Iskola Alapítvány
• Kolozs Megyei Tanács/ Consiliul Judeţean Cluj
• Kolozsvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala / Primăria Municipiului Cluj-Napoca
• Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma
• Magyarország Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Oktatási Hivatal
• Morgan Stanley
• Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
• Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet